HÍREK

Így úszhatja meg a csődöt

A vállalkozók többsége a saját kárán tanul, és több bukás után ér el sikert. Jó lenne egy őrangyal, aki elmondja, mire kell figyelni? Összeszedtük a csőd leggyakoribb okait: indulás előtt álló és évek óta működő vállalkozások is érintettek.
Ha van egy jó ötletem, miért ne vállalkozzak? Ilyen egyszerűnek tűnik, pedig ha ennyi lenne a siker kulcsa, jóval kevesebb céget számolnának fel évről évre. 2015 első négy hónapjában több mint 17 ezer volt a cégtörlések száma Magyarországon, ami 35 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest.

Bővebben: Így úszhatja meg a csődöt

Az erős cég alapja: a hűséges dolgozó

Sokszor beszélünk arról, hogyan kell kommunikálni, marketingezni a külvilág felé, hogy érdeklődőket, majd vevőket neveljünk belőlük. Ez azonban nem elég. A külcsín alatt egy értékes, erős belbecsnek is rejtőznie kell, ez pedig nem más, mint a hűséges munkavállaló!

Sok vállalakozás nagy összegeket áldoz a különböző marketing eszközökre, a leendő vásárló meggyőzésére, hogy üljön le a cég képviselőjével tárgyalni egy szolgáltatásról. Képzeljük el az alábbi helyzetet: megérkezik a sales-es kolléga, csinosan öltözve, profin összeállított ajánlattal, bónuszokkal, és a munkavállalója faarccal, unottan elmondja a lelkes érdeklődőjének, hogy mit kell tudnia a szolgáltatásról.

Bővebben: Az erős cég alapja: a hűséges dolgozó

Mikor pihenhet egy cégvezető?

A cégvezetőknek is kell a pihenés, de mikor menjenek szabadságra, mennyi időre, kire bízzák a feladataikat? HR-szakértő segítségével kerestünk választ a vezetői szabadságolás legfontosabb kérdéseire.

Nagy a felelősség a vezetők vállán: az ő kezükben futnak össze a szálak, ők hozzák a végső döntéseket. Azonban a vezetők is emberek, ami azt jelenti, hogy szükségük van a kikapcsolódásra. Ha sosem engedjük az agyunkat kikapcsolódni, először a motiváció és kreativitás veszik el, hosszabb távon pedig a kiégés és a depresszió veszélye fenyeget. A valódi szellemi pihenést jelentő időszakok beiktatása ezért létfontosságú.

 

Bővebben: Mikor pihenhet egy cégvezető?

A főnökének is az jó, ha ön pizsamában dolgozik

Ha szombat délelőtt pizsamában olvassa ezt a cikket, abban nincs semmi extra, de ha hétfőn délelőtt történik mindez (szintén pizsamában), ráadásul úgy, hogy nem beteg és szabadságon sincs – akkor ön azok közé tartozik, aki rugalmas munkaidőben dolgozhat, akár otthonról is.

Bár a munkaadók egy része még mindig ragaszkodik a négy fal és fix munkaidő közé zárt dolgozókhoz, de egyre több cég ismeri fel, hogy egyre nagyobb az igény a rugalmas munkaidő és a távmunka iránt.

 

Bővebben: A főnökének is az jó, ha ön pizsamában dolgozik

Egyre kevesebben vállalkoznak

Drasztikusan csökken az újonnan alapított társas vállalkozások száma, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. Egyre kevesebben gondolják, hogy cégalapítással stabil jövedelmet tudnak elérni.

A magyar gazdaságban 2011-ig nőtt az újonnan alapított vállalkozások száma, ezután azonban évről évre egyre kevesebb cég alakult. Amennyiben a 2014 első félévében alakult új cégek számát vetjük össze az idei első hat hónapban alakult társas vállalkozások számával, akkor azt láthatjuk, hogy több mint 22 %-kal kevesebb cég alakult az idén, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ebből arra következtethetünk, hogy – amennyiben a trend tovább folytatódik –, a 2015-ös cégalapítási szám ismét rekord alacsony lesz. 2015 első félévében alig több, mint 12 500 új vállalkozást alapítottak, míg 2014 azonos időszakában ez a szám még több mint 16 ezer volt.

Bővebben: Egyre kevesebben vállalkoznak

Robbantott az internetes vásárlás

Növekedett a kiskereskedelmi forgalom az év első öt hónapjában és májusban is - erősítette meg korábbi adatát a KSH, az emberek főként használt árukból és tartós fogyasztási cikkekből vásároltak többet. Az internetes bevásárlás ugrásszerűen bővült.

A naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi fogalom volumene 5,4 százalékkal nőtt 2015 májusában az elmúlt év azonos hónapjához képest - jelentette a KSH. Ezen belül az élelmiszerek és élelmiszer jellegű vegyes termékek fogalma 1,4 százalékkal bővült. Az úgynevezett élelmiszer jellegű vegyes üzletek fogalma 1,4, az ital és dohányszaküzletéké 3,3 százalékkal nőtt - az előbbiek négyszer annyi árut adnak el, mint az utóbbiak.

Bővebben: Robbantott az internetes vásárlás

3 alternatíva, hogy elkerülje a 10 milliós bírságot

A nemrég életbe lépett, 2015. évi LVII. törvény az energiahatékonyságról jogszabályban foglaltak szerint a nagyvállalatoknak két lehetősége van: energetikai auditot kell tartaniuk december 5-éig, majd azt négyévente meg kell ismételniük vagy megszerezni az ISO 50001 energiairányítási rendszerszabvány szerinti tanúsítást. Azonban, ha a sorok között olvasunk, több megoldási lehetőséget is találhatunk arra, hogy megfeleljünk az előírásoknak, és az energiahatékonyságunkat is javítsuk. Mutatjuk a részleteket!

Bővebben: 3 alternatíva, hogy elkerülje a 10 milliós bírságot

A cégvezetőnek nem kell értenie az informatikához

Minden vállalatnál kulcsfontosságú a stabil számítógépes rendszer. Végzetes is lehet, ha az összes adat hirtelen elszáll, vagy ha folyamatosan technikai problémák akadályozzák a gördülékeny munkát. Vass Viktor, az ITsKonnekt Kft. ügyvezető igazgatója szerint az IT-feladatok kiszervezése óriási terhet vesz le a cégvezetők válláról.

Bővebben: A cégvezetőnek nem kell értenie az informatikához

Még a stagnálásnak is örülnek a cégek

Pályázatból vagy önerőből fejlesztenek ma a cégek? Egyáltalán fejlesztenek az ipari vállalatok vagy inkább a túlélésre játszanak? Milyen statisztikákból hoznak meg több milliós döntéseket? Ezekre a kérdésekre keresett választ egy friss kutatás. A magyar ipari cégek körében végzett felmérést a fejlesztési tervekről a Cégmenedzser Kft. a Mach-Tech kiállításon. Az eredmények szerint a cégvezetők 19%-a mondta azt, hogy a saját iparágában visszaesés tapasztalható, 43%-a stagnálást figyelt meg (igaz, ezt pozitívnak értékelték megkérdezettek) , míg 38%-uk szerint, ha nem is drasztikus, de valamiféle fejlődés érezhető.

Bővebben: Még a stagnálásnak is örülnek a cégek

Öt lépéssel gatyába lehetne rázni a magyar egészségügyet

Öt változtatást javasol a magyar egészségügyben Lantos Csaba, a szektor legnagyobb hazai befektetője ahhoz, hogy az ágazat átlendüljön a kis lépéses átalakítgatás holtpontján - írja a Népszabadság.

Bővebben: Öt lépéssel gatyába lehetne rázni a magyar egészségügyet

37. oldal / 46