Szabványoktatás tréning módszerekkel?

 

Egy irányítási rendszer kialakításakor az ISO szabványokat tekinthetjük szervezetfejlesztő módszernek, ami keretet biztosít a szabályozáshoz megannyi területet átfogóan. Ennek felismeréséhez azt gondolom, ’Out of the box’ gondolkodás kellett, azaz kilépni egy kicsit a megszokott keretek közül, csakúgy, mint ahhoz, hogy szabványismereti tréningeket lehet a szokásoshoz eltérő módon tartani. A legtöbb vállalt és dolgozó fejében, ha ISO szabványismereti képzésre gondol, az jut eszébe, hogy az oktató száraz prezentációt tart, és töménytelen mennyiségű információval traktál. Ez a poroszos stílus azonban a legkevésbé hatékony, a hallgató nehezen tanul belőle. Arra adhat talán jó okot, hogy a résztvevő laptoppal az asztalán visszatérhet céges emailjeihez és nem érzi úgy, hogy kiszakították a munkafolyamati közül. Fejlesztő módszernek azonban kevés.

A szervezetfejlesztési folyamatokon belül pedig nagyon fontos szerepe van a képzéseknek, arra hivatottak, hogy készséget fejlesszenek. Itt kerül előtérbe az tapasztalati tanulás, problémamegoldás a közös feladatok elvégzése során, összetett feladatok elvégzése, elemzése, amelyek a szervezet életére is hatással vannak. A képzési tevékenységek széles tartományban mozognak a strukturált és kevésbé strukturált módszerek tekintetében. A tervezett koncepció mentén megvalósított folyamat, a kölcsönös tanulásról, tapasztalati megosztásról, a munkatársak aktivizálásáról szól, amellett, hogy átfogó képet kíván nyújtani az ISO szabványok követelményrendszeréről és a belső auditálás módszertanáról.

Mi az, amire figyelmet szentelünk a tréning során?

Egy két napos tréning, az intenzív együtt dolgozás lehetőséget teremt arra, hogy a tréner megfigyelje a csoportdinamika és a csoportfolyamatok mozgását. Habár a résztvevők különböző területekről jönnek, egy dolog közös bennük; egy szervezeti kultúra tagjai. Vagy már eleve csapatként működnek, vagy fontos, hogy azzá váljanak, hiszen irányítási rendszerük kialakításánál ők fogják azt a team-et képviselni, akiknek a legnagyobb felelősségi körük lesz a rendszer bevezetésénél és működtetésénél. A megfelelő és hatékony kommunikáció tehát nagyon fontos a felek között, csakúgy, mint az együttműködés, ami a gyakorlatok során megfigyelhető, vagy rosszabb esetben nem. A kooperáció, közösen gondolkodás, aktivitás hiánya ellenben nem ebben a két napban fog megváltozni, felismerése fontos, hiszen lehetőséget teremthet a változtatásra ezen a területen is.


Strukturált gyakorlatok

Konkrét viselkedési szabályokat és előirányzatokat tartalmaznak, amelyek így kontrollálják a résztvevők magatartási-cselekvésbeli kifejeződéseit.

Felhasználási, gyakorlati céljuk szerint csoportosíthatjuk: vezetői készségfejlesztő, döntési, szervezeti problémák megoldására irányuló, csoportmunka-képességeket fejlesztő, kommunikációs

Csoport strukturálása szempontjából: egyéni, páros, triád, panel-vagy akváriumhelyzet, homogén egészcsoportos gyakorlatok

Módszertani szempontból: szituációs szerepgyakorlatok (pl.: auditálás), csoportfolyamat, problémamegoldás a csoportban, csoportközi gyakorlatok (pl.: hídépítés, golyópálya építés), szervezeti problémaelemzés (pl.: célkitűzések), verbális kommunikáció 

A strukturált gyakorlatok előnyei: célorientáltak, gyorsítják a csoportdinamikát, a szervezeti problémák hatékony megoldására hivatottak, a csoportkohézió növelésére és megkönnyítik az ismeretátadást

A FrameWork Hungary Kft. célja, hogy olyan szabványismereti és belső auditor képzést nyújtson, amelyen keresztül tudást és gyakorlatot ad különböző ISO szabványok irányítási alapelvével, követelményeivel és átláthatóságával szemben. A tréning során a résztvevők strukturált gyakorlatokon keresztül; egyéni, páros és csoportos feladatok megoldásával kapnak ismeretet, nagy hangsúlyt fordítva a kreatív, közös munka fontosságára és olyan kompetenciák fejlesztésére, mint; problémamegoldás, hatékony kommunikáció és fókuszáltság, döntéshozatal, célmeghatározások és kockázatelemzés. 

 

Írta: Rozsnyay Anna

FrameWork Hungary Kft.