Elindult a gyöngyöshalászi zöldmezős Apollo gyár építése

Ünnepélyes alapkőletétellel indult el az Apollo Tyres Hungary gyöngyöshalászi gyárának építése. A nemzetközi abroncsgyártó első európai zöldmezős létesítményében 2017 elején indul el a termelés, a gyárban Apollo és Vredestein márkájú abroncsok készülnek majd az európai piac számára.

 

Az alapkövet a vállalat elnök-vezérigazgatója, Onkar S. Kanwar és Orbán Viktor miniszterelnök helyezték el Gyöngyöshalászon, az eseményen jelen volt Neeraj Kanwar, a cég alelnöke és igazgatója, Dr. Szabó László külügyi államtitkár, miniszterhelyettes, Hiesz György, Gyöngyös polgármestere, Pásztor János, Gyöngyöshalász polgármestere, Dr. Pajtók Gábor, megyei kormánymegbízott és Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke.
 
Onkar S. Kanwar, az Apollo Tyres Ltd elnök igazgatója az ünnepélyes alapkőletételen elmondta: „Mérföldkőhöz érkeztünk az Apollo Tyres-nél, pár éve még nem voltunk jelen Európában, ma pedig már a második gyártóegységünk építése veszi kezdetét.  A magyar termelés indításával tovább tudjuk növelni az európai piacra irányuló fókuszunkat.”
 
Az Apollo Tyres első európai zöldmezős beruházását indította el ma Gyöngyöshalászon, az alapkő letételével ugyanis megkezdődött a több száz munkahelyet biztosító abroncsgyár építése. Az eseményen a cég vezetői elmondták, stratégiájuk fontos része a magyarországi építkezés, hiszen az itteni termelés indulásával az egész kontinens piacát el tudják majd látni minőségi abroncsokkal.
 
A gyöngyöshalászi gyár lesz a vállalat eddigi legmodernebb gyára, a state-of-the-art technológiával felszerelt üzem évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 000 darab tehergépjármű-abroncsot fog előállítani, kiegészítve ezzel a hollandiai egységük gyártását, így az Apollo és Vredestein portfóliójuk minden terméke elérhető lesz az európai piacon.
A kiválasztott helyszín alig 100 km-re van az ország fővárosától, Budapesttől, és minden tekintetben megfelel az Apollo Tyres igényeinek – például a közelében található több OEM gyártó és a potenciális vevők egy része is.
 
Új üzemébe a toborzást az Apollo Tyres már év elején elkezdte, március végén közel 90 végzős technikussal kötöttek ösztöndíjszerződést, első munkatársaik pedig már idén július 1-jétől munkaszerződést kapnak. Az év második felében további 150 technikust és friss diplomás mérnököt vesz fel a nemzetközi gumiabroncsgyártó Magyarországon.

 


Cikk forrása: http://profitline.hu

Kép forrása: http://profitline.hu