Az építőiparban évtizedeken keresztül a tervrajz jelentette a valóság leképzését. Ha valami le volt rajzolva, akkor az „úgy lesz”, ha pedig nem szerepelt a terven, akkor gyakran a helyszínen, gyors döntésekkel kellett pótolni. Ez a működés sok projektben ma is ismerős: az információ külön e-mailekben, Excel táblákban és eltérő dokumentumverziókban él, a szakágak pedig gyakran csak későn szembesülnek azzal, hogy az elképzeléseik ütköznek egymással. A végeredmény pedig szinte mindig ugyanaz: újratervezés, csúszás, többletköltség és olyan átadási dokumentáció, amelyből az üzemeltetés már nehezen tud valódi értéket kinyerni.
Erre a kihívásra ad korszerű választ a BIM, vagyis a Building Information Modeling szemlélete. A BIM lényegét leegyszerűsítve úgy lehet megfogalmazni, hogy az épület vagy infrastruktúra nem pusztán rajz formájában készül el, hanem egy olyan digitális modellként, amelyben minden elemhez strukturált információ kapcsolódik. A BIM ezért nem egyszerűen egy látványos 3D modell, hanem egy adatgazdag digitális leírás, amely végigkíséri a beruházást a tervezéstől a kivitelezésen át egészen az üzemeltetésig.
A BIM-ről mégis gyakran úgy beszélnek, mintha egy szoftver lenne, pedig ez félrevezető. A BIM a valóságban nem egyetlen programot jelent, hanem egy olyan módszertant és működési logikát, amely azt szabályozza, hogy a projekt résztvevői hogyan hozzák létre, hogyan osztják meg és hogyan kezelik az építményhez tartozó információkat. Amikor egy vállalat BIM-et vezet be, akkor valójában nem pusztán digitális eszközt vásárol, hanem azt a célt tűzi ki, hogy a projektben az információk egységes rendszerben, ellenőrizhető módon és átlátható felelősségi rend mellett jelenjenek meg.
A BIM egyik legnagyobb gyakorlati értéke éppen ebből a szemléletből fakad. A hagyományos tervezési működésben nagyon sok hiba azért történik, mert a problémák túl későn derülnek ki, gyakran már a kivitelezés során. Ilyenkor a hibák kijavítása nemcsak drágább, hanem jellemzően dominóhatást is okoz: egy módosítás újabb területekre gyűrűzik át, a projekt pedig lelassul. A BIM ezzel szemben abban segít, hogy a szakági tervek és döntések összehangolása korábban és pontosabban történjen meg, ezért a kockázatok egy része még azelőtt láthatóvá válik, hogy a hibák a helyszínen pénzzé válnának.
A BIM kapcsán azonban legalább ilyen fontos a szabványok szerepe. Egy BIM modell ugyanis önmagában még nem garancia a hatékonyságra. A valódi érték akkor keletkezik, amikor a projekt szereplői nemcsak ugyanazt a modellt használják, hanem ugyanazt az információkezelési logikát is követik. Ennek a közös működésnek a keretét adják a BIM-hez kapcsolódó szabványok. A szabványosítás lényege az, hogy a BIM projektben előre rögzíthető legyen, ki milyen adatot szolgáltat, milyen részletezettséggel, milyen időpontban, és milyen módon ellenőrizhető a teljesítés. A BIM tehát a gyakorlatban egyre inkább közös nyelvvé válik, amelyben nemcsak a tervet lehet átadni, hanem az információt is, ami a terv mögött van.
Ebből a szempontból a BIM szabványosítása nem adminisztrációs plusz, hanem kockázatcsökkentő üzleti eszköz. Egy jól szabványosított BIM projektben nemcsak a modell “szép”, hanem a modell megbízható is, mert a benne szereplő adatok értelmezése, szintje és felelőse egyértelmű. Ez különösen fontos ott, ahol a beruházások összetettek, több szakág dolgozik egyszerre, és a projektet erős határidő- vagy költségnyomás terheli.
A BIM üzleti értéke ma már nemcsak abban mérhető, hogy kevesebb hiba történik, hanem abban is, hogy a vállalat képes gyorsabban dönteni, pontosabban tervezni és jobban előre jelezni a kockázatokat. A BIM által létrejövő adatvagyon ugyanis alkalmas arra, hogy a költségtervezést, az ütemezést és a mennyiségkimutatásokat sokkal megalapozottabbá tegye, miközben az átadás után az üzemeltetés számára is használható alapot biztosít. Ez a fajta adatvezérelt működés egyre inkább olyan képességgé válik, amely elválasztja egymástól a “csak kivitelező” és a hosszú távon versenyképes, szervezetten működő vállalatokat.
Nem véletlen, hogy a BIM sok területen már nemcsak lehetőség, hanem fokozatosan elvárássá válik. Egyre több beruházásnál jelenik meg tenderfeltételként, egyre több piaci szereplőnél válik beszállítói alkalmassági kérdéssé, és egyre gyakrabban tekintik olyan kockázatkezelési eszköznek, amelyet a projektgazdák tudatosan érvényesítenek. A trend tehát egyértelmű: azok a vállalatok, amelyek BIM-ben és szabványos információkezelésben gondolkodnak, nemcsak technológiailag fejlődnek, hanem üzleti értelemben is erősebb pozícióba kerülnek.
Összességében a BIM nem egyszerűen digitális modernizáció. A BIM valójában egy olyan új iparági alaplogika, amelyben a projekt sikere nem csak a szakmai tudáson, hanem az információk minőségén, hozzáférhetőségén és szabványos kezelésén múlik. Aki ezt időben felismeri, az képes csökkenteni a hibák számát, javítani a projektek átláthatóságát, és olyan versenyelőnyt építeni, amely a következő évek építőiparában egyre erősebben meghatározza majd a piaci szereplők közötti különbségeket.