Az ellátás minőségének meghatározásához elengedhetetlen az úgynevezett minőségügyi indikátorok (mutatók) alkalmazása. Az indikátorok meghatározása kiemelt jelentőséggel bír, hiszen az összehasonlítás lehetőségét, ezáltal a szolgáltatás minőségének objektív mérését hivatottak megalapozni.
Adatgyűjtés
Rendszeres és pontos adatgyűjtés nélkül az indikátorok meghatározása csupán fölösleges munka. Az eredményesség felméréséhez kitartó és precíz felmérésekre van szükség. Az adatok gyűjtésében és elemzésében minden dolgozónak részt kell vennie, előre meghatározott szerepkörök és munkafolyamatok mentén. Az adatgyűjtés szakaszában a sikeresség nagyobb részt a szervezettségen múlik. Nagy hangsúlyt kell tehát fektetnünk a feladatkörök és folyamatok előzetes tisztázására. Írott dokumentációval és a legmagasabb szintű kommunikációs csatornákkal kell támogatni, hogy minden dolgozó tisztában legyen az adatgyűjtést támogató folyamatokban betöltött szerepével. Fontos továbbá, hogy mindenki lássa a munka jelentőségét. Amennyiben mindenki azonosul az objektív minőségmérés megalapozásának céljával, a precíz munkavégzés elvárható. Ha azonban a dolgozók nincsenek tisztában a feszített munka jövőbeli hozadékával, hamar belefáradhatnak a „plusz feladatokba”.
Változtatás
Az adatgyűjtésnél érdemes azokra a területekre helyezni a fókuszt, melyek esetében a kockázati tényezők a legjelentősebbek, az érintettek száma a legnagyobb. Ezeken a területeken az indikátorok meghatározásával és ellenőrzésével viszonylag rövid időn belül növelhetjük az intézmény minőségmutatóit is. Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy az adatok begyűjtését és elemzését megfelelő intézkedések kövessék. Amennyiben az elemzést valós változtatások követik, a dolgozók is látni fogják, hogy munkájuk nem hiábavaló. Az elemzések mentén születő következtetések nyomán, az intézménynek hajlandóságot kell mutatnia újabb utak keresésére, rosszul működő folyamatok megváltoztatására, a minőség javításának érdekében.
Itthon
Sajnálatos módon, a standardok meghatározása sok területen, így például a járóbeteg ellátás esetében is hiányos. A standardok hiánya révén a rövid, közép és hosszú távú tervek meghatározása is akadályokba ütközik.
Az indikátorok alkalmazására a hazai egészségügyi szolgáltatóknál is látunk példát. 2002-ben jelent meg a kórházi indikátorgyűjtemény. Az Országos Egészségügyi Pénztár honlapján lehetőségünk van bővebben tájékozódni az indikátorok magyarországi jellemzőit illetően. A háziorvosok munkájának objektív összehasonlítását 10-14 indikátor folyamatos követésével teszi lehetővé az OEP. A kiemelkedően jól szereplő praxisok jutalmazásra kerülnek, míg a gyengébb eredményeket mutatók esetén megkezdik az okok elemzését. Hasonlóképp kidolgozott gyakorlat a járóbeteg ellátás esetében sajnos kevéssé jellemző, a szakmai indikátorok meghatározásra várnak. Következő anyagunkban arra mutatunk példát, hogyan orvosolhatjuk ezeket a hiányosságokat és teremthetünk intézményünkben jól működő indikátor rendszert.